Death in Wonderland - 1. fejezet

Kedves Olvasók! Sajnálom a késést, huszadika kicsit bekavart nálam. De remélem lesz még érdeklődő, aki

elolvassa az Első fejezetet. :) 

Ebben a részben a főszereplőnk megérkezik a börtönben, hamarosan pedig találkozik valakivel. A következő részben jobban megismerhetjük a szereplőket.

Blue Gray.

...................................................................................

1. FEJEZET

Fejem nekikoccant valami keménynek, testem pedig rázkódott. Nem bírtam – és nem is mertem – kinyitni a szemeimet. Csak annyit érzékeltem a külvilágból, hogy minden remeg. Lassan és óvatosan nyitottam ki a szemeimet, majd mikor megszoktam a körülöttem lévő világosságot, körbenéztem. Egy teherautóban, vagy valami hasonló méretű járműben voltam. Kezeim és lábaim bilincsbe voltak zárva, melyek kör alakú sebet hagytak maguk után.

Nem bírtam megmozdulni. Úgy éreztem magamat, mint akit bedrogoztak. Vagy rosszabb. A saját testem volt a börtönöm.

A jármű még meg-meg moccant, majd leállt, ahogyan elhallgatott a motor. Pár perc múlva pedig két oldalról kinyitódott az ajtó és három férfit véltem felfedezni, a napsütésben. Arcukat borosta tarkította, szemeik fagyosak voltak, akár a jég.

Szó nélkül megragadtak, ki a karomat, ki a lábamat és kiráncigáltak a teherautóból.

Előttem egy hatalmas, tégla épület magasodott. Szürke falai voltak, melyeket néhol lefestettek vidámabb színekkel, de úgy tűnt, mintha félbehagyták volna a munkát. Kastélyszerűnek hatott az egész, a barna bejárat felett pedig cifra betűkkel volt felírva: Death in Wonderland

Akkor kezdtem felfogni mi történik. Mielőtt kiabálni és védeni kezdtem volna magam, betapasztották a számat, majd a az egyik férfi térde a hátamba fúródott. Kínokban vergődve vittek be a nagy épületbe, melyben nem igazán volt fűtés. Legalábbis a hideg a csontomig hatolt. Sötét folyosókon vittek végig, az egyik ajtó mögül pedig kiabálás és sírás tőrt fel. Beleremegtem.

Hirtelen kicsapódott előttem egy ajtó, a következő pillanatban pedig a földön találtam magam.

- Mr. Garin - harsogták egyszerre a férfiak.

- Köszönöm, fiúk - felpillantottam a hang irányába.

Egy kopasz, vékony férfit véltem felfedezni, egy barna íróasztal mögött. Vastag keretes szemüvege foglalt helyet, hegyes orránt. Ajkai gúnyos mosolyra húzódtak  megvillogtatva ferde, sárga fogait. Ha nem öltönyben állt volna előttem, valami hajléktalannak hittem volna.

A három férfi megfeszülve álltak mögöttem, míg én a földön feküdtem.

- Üdvözlöm a Death in Wonderlandben, Mr. Timoti Shwan. Remélem élvezni fogja az itteni játékot. Hadd magyarázzam el önnek!

A férfi kikerülte az asztalt, majd elém állt és lefelé bámult rám. Ajkai őrült mosolyra fodrozódtak. Szinte megijedtem tőle.

- Ebben a börtönben, a rabok nem emberek. Sosem voltak és sosem lesznek azok, ahogyan maga sem, Mr. Shwan. Ezért azt tehetek a rabjaimmal, amit szeretnék. Úgy is mondhatjuk, hogy mostantól szólíthat apának.

Mr. Garin csapadékosan beszélt, láttam, ahogyan a nyálcseppek felém esnek, majd éreztem őket az arcomon.

- Minden gyermekemnek adok két hetet, hogy megtaláljon tizenöt ilyen kék pálcát a börtön épületében - kotorászott a zsebében, majd felmutatott egy kéken tündöklő pálcát, mely pár percig magának tudhatta a tekintetemet.

- Ha viszont valaki nem találja meg mind a tizenötöt... Elkezdődik egy "Haláljátszma" nevű, szórakoztató kis játék. Majd megtudja - kacsintott, majd komolyabb arckifejezést varázsolt magára.

- Fiúk! - kiáltott a férfiaknak hangosan.

- Igenis! - szóltak vissza, szinte egyszerre.

- Vigyétek a cellájába az új gyermekemet!

Ezzel újra megfogtak, ki a karomnál, ki a lábamnál, majd bekötötték a szemeimet. Hosszú percekig vittek engem, én pedig egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Semmilyen hangot nem hallottam, csak az engem szállító férfiak cipőjének csoszogását. Dohos, fülledt szag csapta meg az orromat. 

Hirtelen letépték a szememről a kendőt, majd egy cellába vetettek. Amilyen gyorsan és rejtélyesen jelentek meg ezek a férfiak, fehér ruhában, olyan gyorsan is tűntek el.

Körbenéztem. Egy ágy volt magam mellet, ami hanyagul volt a falra akasztva, így pár méterrel a föld felett állt meg. Szinte féltem hozzáérni.

Egy koszos, zöld vécé volt a másik oldalon, amiből egy darab hiányzott, így megkérdőjeleztem a működését. Amit utoljára észrevettem, az egy kis tévé volt, a szoba fönti sarkában, melyen nem volt kapcsoló, és még távirányítót sem láttam. Talán azt később adják oda. Sóhajtottam, majd ülő helyzetbe tornáztam magam. Hangokat hallottam beszűrődni kintről, a kíváncsiság pedig elnyomta a félelmeimet.

Lassan felálltam és óvatosan kikukkantottam.

Rengeteg ember.

Ez volt az első gondolatom. Egy előszoba szerűségben voltam, melynek közepén több fehér asztal helyezkedett el egymás mellett. Többen is az asztaloknál ültek, kártyáztak, beszélgettek, vagy éppen nyugisan ettek. A szoba egyik sarkában két férfi verekedett össze, de nem tűnt komoly vitának. Inkább csak barátok közti civakodásnak.

Azt furcsálltam, hogy mindenkin más öltözet volt, ami nem volt megszokott a börtönökben. Rajtam is csak egy világoskék pulcsi volt és egy barna vászonnadrág, amit mindig is túl idősnek gondoltam magamhoz.

Nyeltem egyet, majd kijjebb léptem, de ugyanazzal a lendülettel léptem hátra is.

- Szerbusz, Kedveském! - ugrott elém egy magas ... valaki.

Szőke fürtjei voltak, de tisztán látszott, hogy csak egy régi, megviselt parókát hord a fején. Szemei mandulavágásúak voltak, szempillái hosszúak és vastagnak bizonyultak. Orra alatt egy kis borostát véltem felfedezni, ajkai viszont vérvörösen csillogtak. Vékony testalkatú volt.

Ruhák gyanánt csak egy kis pink top volt rajta, ami egy oldalon lecsúszott, és egy alul kiszaggatott rövidnadrág.

- Az én nevem Aileen, de hívj csaj Lee-nek, vagy ahogy szeretnél. Én vagyok itt a legcsinosabb, ezért nem lepődök meg azon, ha már is belém szerettél - folytatta, majd hangosan kacagni kezdett.

Védekezően felemeltem a kezemet, majd hátraléptem pár lépést.

- Izé ... Örvendek - dadogtam, miközben vigyorogtam. - Én ...

- Ne aggódj, Drágám, tudom ki vagy! Timoti igaz? - hangját direkt elvékonyította, bár hallottam, hogy elég nehezen megy neki a beszéd.

- I ... igen.

- Gyere, gyere Timoti! Hadd mutatlak be a többieknek! - kacsintott rám, majd elindult, én pedig követtem, magam sem tudom, hogy miért.

Végigvezetett az egész helyiségen, ami meglepően hatalmas volt.

Úgy ment előttem, hogy csodálkoztam, miért nem szédül meg a bugyi a fenekén. Vagy tudom is én, hogy mit hordanak az ilyenek.

Hirtelen megállt, én meg majdnem a hátának csapódtam. Csak most vettem észre, hogy két fejjel magasabb volt nálam. Lepillantottam és megláttam a lábán egy lila magassarkút, ami egy számmal kisebb volt rá.

- Emberek, ő itt az új udvarlóm. Timoti, drágám, kérlek mutatkozz be!

Felkaptam a fejem, az előttem lévő emberek szeme pedig mind rám szegeződött. Gombóc nőtt a torkomban.

- He ... hello! - emeltem fel remegő kezeimet. - Timoti Shwan vagyok. Örülök ... örülök, hogy találkoztunk!