Lánytestvérek - Prológus

Kedves megmaradt olvasók!

Őszintén szólva, majdnem megfeledkeztem az oldalról, sajnálom! De még huszonötödikében maradtam és elhoztam a megígért Prológust, ami két testvérről szól! Remélem kiráz titeket a hideg! ;)

Jó olvasást!

Blue Gray.

..................................................................................

Prológus

„Tikotá és Tikoté jó testvérek voltak,

Tikotá és Tikoté nem szólnak, mert holtak.”

Hallottam egy vékony, sírós hangot a pinceajtó felől. Úgy éreztem, hogy szívem majd megszakad, míg kishúgom egy szadista gyerekdalt énekel.

„Tikotá és Tikoté szerette egymást nagyon,

Tikotá és Tikoté mégis egymást veri agyon.”

Könnyeket nyelve a földre rogytam, kezemet pedig a számra tapasztottam, hogy elnyomjam keserves zokogásom hangját. Keserű könnycseppek szántották végig az arcomat, majd a padlóra potyogtak, szépen, egymás után. Hatalmas bűntudatom volt, meg akartam halni, bármit megtettem volna, hogy véget vessek annak az érzésnek, ami belülről marta a szívemet.

Kyrie tovább dúdolt. Halkan, szinte suttogott. Felálltam. Lassú, remegő léptekkel sétáltam oda a nehéz, vasajtóhoz, amin túl s sötét pince helyezkedett el. Bennem a kishúgommal.

Hófehér, csontos kezeimet az ajtóra szorítottam, majd kinyitottam azt. Lepillantottam. Az egész hely sötétségbe burkolódzott, csak a tárgyak körvonalát láttam, nagyon halványan. Szívem a torkomban dobogott, szememet csípték a keserű könnyek. Remegő lábakkal léptem az első lépcsőfokra, ami mérgesen nyikorgott a súlyom alatt.

„Tikotá és Tikoté vére patakokban folyt,

Tikotá és Tikoté holtában egymásba karolt.”

Hallottam újra az elkeseredett kis hangját, ahogyan egyedül énekelt a pincében. A mögöttem lévő fény óvatosan belopódzott a szobába, ahol megpillantottam Kyrie gubbasztó alakját. Háttal ült nekem, hosszú, fehér ruhája fodrosodott a kis teste alatt. Hollófekete haja kócos tincsekben omlott a vállára.

Csendben dülöngélt és dúdolgatott halkan, szinte észre sem vett engem.

A következő fokra léptem.

Kyrie kicsit megmozdult, de arcát még mindig nem láttam.

Sírt. Hallottam, ahogy szipog. Féltem, de aggódtam a húgomért is.

-         Kyrie?

A harmadik lépcsőfokot nem értem el. A lány hihetetlenül gyorsan megfordult és rám vicsorgott. Felsikoltottam. Próbáltam hátrálni, de lábam beleakadt valamibe és a fenekemre estem. Egyfolytában sikoltottam és kiabáltam, míg a kislány, őrülten vigyorgott rám.

- Sajnálom! Sajnálom! – zokogtam hangosan, majd valahogy kimásztam a pincéből és bevágtam az ajtót, melynek súlyos hangja visszhangot vert a fülembe. Hangosan ziláltam és zokogtam. Remegve átkaroltam a lábamat, fejemet pedig az ölembe hajtottam.

„Tikotá és Tikoté párnacsatát vívtak,

Tikotá és Tikoté vért könnyezve sírtak.”