Death in winderland - 2.fejezet

Sziasztok, eme késői órákban! Meghoztam a második fejezetet, melyben a szereplőket mutatom inkább be. Hamarosan, ha minden jól megy, egy új történettel rukkolok elő. Addig is jó olvasást! 

Blue Gray.

2. FEJEZET

A kör alakú, piszkosfehér asztal körül négy szék volt elhelyezve, viszont csak három ember ült előttem. Balról egy első egy fiatalember volt, csupán pár évvel lehetett idősebb nálam. Fekete haja tüskésen ágaskodott, zöld szemei felett pedig felhúzta a szemöldökét, és homlokát kezdte ráncolni, úgy mért végig engem. Mellette egy nagyon alacsony és fiatal lány ült, szintén fekete hajjal. Összefonta sötét fürtjeit, majd leengedte őket két vállán. Haragosan villogtatta rám szemeit, de akármennyire tűnt dühösnek, mégis átkozottul aranyosnak találtam. A kislány mellett pedig egy ősz öreg, szakállas férfi ült. Fehér haja alig érte el homlokát, néhol kilátszott már fejbőre a hajszálak alatt. Úgy tűnt, hogy nincs igazán tisztában a környezetével.

- Édeskéim, hát mutatkozzatok már be – emelte fel fenyegetően mutatóujját Lee, majd erősen megrázta – Tim, ő itt Rett, egy igazi macsó – mutatott a tüskés hajú férfire, aki biccentett egyet – Ő pedig a kicsi Jamaica, nekünk csak Jama. Mellette pedig a szottyadt farkú Archibald.

- H-hello – motyogtam, és vigyorogni kezdtem.

- Itt vagyok! – hallottam a hátam mögött egy vékony, nő hangot, mire felkaptam a fejem. Egy alacsony és vékony lányt pillantottam meg, egy tálcával a kezében. Krémszínű haja kellemesen omlott a vállára, fekete szemeit kétségbeesetten járatta a törött tálcán, a kezében. Gyorsan letette az asztalra, majd kiegyenesedett és kifújta magát. Aztán észrevett, arcára pedig egy széles mosoly ült ki.

- Téged még nem láttalak – kezdte vidám hangon – Donnalee Halacre vagyok, de hívj csak Donnának. És te?

- Timoti Shwan – nyújtottam ki a kezem, amit ő gyorsan és óvatosan megszorított. Bőre hamvas volt és kellemes.

- Nagyon örülök.

Végre! Találkoztam egy normális lánnyal!

-         Bááátyuus! – fülemet egy éles és kellemetlen hang csapta meg, majd megpillantottam Jamaica kis testét, ahogyan egyenesen felém repül. Hátráltam pár lépést és döbbentem pislogtam a vigyorgó lányra. Kezeivel átkulcsolta a nyakamat, lábait pedig a derekam köré fonta, arcát a hátamnak nyomta. – Bátyuus! Játszunk!

-         Mi? – robbant ki belőlem.

-         Jama! Hányszor mondtam még, hogy normális hölgyként viselkedj! – hajolt közel Donna a kislányhoz, aki válaszul, kinyújtotta a nyelvét, majd visszafordult hozzám.

-         Ha elég nagy leszek, bátyus majd feleségül vesz? – hadarta.

-         Hát …

-         És ha nagy leszek, bátyus meg is ront majd?

-         He? – szaladt ki a számon, alig fogtam fel a kérdést.

-         Jama! – szólt rá mérgesen Donna, majd megfogta a kislány testét és leráncigálta rólam. - Sajnálom. Jama nagyon féltékeny rám, nézd el a viselkedését. Bárkivel beszélek, ő rögtön meg akarja magát rontatni magát vele - kacarászott szégyenkezve.

Sóhajtottam egyet, majd megfordultam és beleütköztem valaki mellkasába. Tétovázva hátraléptem, majd felpillantottam az előttem álló személyre.

A Rett nevezetű férfi állt előttem, összeszűkített szemekkel.

- H-hello – dadogtam, remegő hanggal.

- Impotens vagy? – kérdezte szárazon.

- Mi van?

- Működik a farkad? – emelte fel dühösen a hangját.

- Igen, de … - kezdtem volna, de ekkor Rett elvigyorodott és kiabálni kezdett.

- Végre, egy normális férfi. Eddig csak ezzel a transzival, meg a szottyadt faszúval tudtam kibeszélni a magánéletem. Készülj fel, Tim, te is beszélni fogsz! – vigyorodott el szélesen, majd felröhögött.

- Hé, Rett! – hallottam magam mögött Lee rekedtes hangját, majd hirtelen vállamra helyezte kezét és rám támaszkodott. Védekezően hátraléptem.

- Merre van Mee?

- Gondolom a szobájában. Biztos alszik – vont vállat a fiú.

- Ébresszük fel a nővérkémet! – ugrott közénk a vigyorgó Jama, aki Donna szorításból próbált kiszabadulni.

Archibald ekkor kirúgta maga alól a széket, felkapott a törött tálcáról egy poharat, majd ledöntötte a tartalmát, a bögrét pedig az asztalra csapta.

-         Menjünk! – szinte köpte a szavakat.

Hatan sétáltunk végig az üres cellák előtt. Minden rab az előtérben töltötte az idejét, úgy tűnt, csak az a bizonyos „Mee” nem tartott a többiekkel. Leghátul sétáltam, kezeimet a zsebembe dugva, próbáltam minél jobban összehúzni magamat. Éreztem, ahogyan a többi rab végigjáratták rajtam a szemüket, de én nem mertem bármerre is nézni, csak a cipőm orrát bámultam. Hirtelen mindenki egy emberként torpant meg. Egy nyitott ajtajú cella előtt álltunk. Óvatosan benéztem. Ugyanolyan elrendezésű volt, mint az enyém. Tévé a felső sarokban, egy ágy és egy vécé. Az ágyban egy kisebb, takaróba bugyolált alakot vettem észre, ami alig-alig mocorgott.

-         MEE! – sikította Jama, majd az ágyra pattant és ugrálni kezdett, miközben a nevét ismételgette.

-         Menj innen!

-         Ébredj, nővérkém! Ébredj, ébredj! Játsszunk, játsszunk!

Egy ideig Mee csak mozdulatlanul feküdt, majd hirtelen kinyúlt a takaró alól és elkapta Jama lábát, mire az játékosan felsikoltott. Megrángatta a kis lábát, mire a lány elvesztette az egyensúlyát és a kemény betonra zuhant.

-         Nőővérkéém! – nyögte hosszasan, majd durcásan keresztbe fonta karjait a mellkasán.

-         Ébren vagyok! – dörmögte mérgesen, majd felült.

A takaró lehullott a fejéről, magam előtt pedig egy rövid, lilás hajú lányt láttam, akin alig volt valamicske ruha. Csak egy vékony, olajzöld top és egy rózsaszín bugyi. Szégyenlősen elfordultam, bár szemem sarkából oda-oda pillantottam.

- Mee, cicám, hadd mutassam be Timet – ült le Lee az ágy mellé, majd átkarolta a kómás ábrázatú lányt, aki úgy tűnt, még mindig nincs igazán ébren.

- Az új húsi? – pillantott rám, majd elmosolyodott.

Bólintottam, majd elrántottam a fejem, mire ő hangos kacajt hallatott.

-         Pont az esetem – mondta ki könnyedén, majd kikászálódott az ágyból, és nyújtózkodni kezdett, mire a fél melle kilátszódott a topból. Nagyon úgy tűnt, hogy csak én jöttem zavarba. Rett unottan nekidőlt a rácsoknak, Archibald vágyakozóan pillantott a lányra, míg Lee és Jama csak ültek egy helyben és egymásra vigyorogtak. Aztán boldogan vettem észre, hogy Donna is szégyenlősen eltakarta a szemét. Úgy éreztem, hogy egyre jobban kezd megtetszeni ez a lány.

-         Akkor kezdjük a napot – ásított a Mee, majd kiugrott a cellák mögül, egyenesen az előtérbe.